A BKV egyelőre bízik a cég korrupcióval lebukott jogi igazgatójában.
2009. december 07. 14:57
p
0
0
4
Mentés
A BKV előkészítette Sziebert György jogi igazgató menesztését - mondta Bolla Tibor, a BKV vezérigazgató-helyettese hétfőn újságíróknak, hivatalosan először megnevezve az egyebek között vesztegetéssel gyanúsított érintettet.
Az intézkedésre azért van szükség, hogy a cég működőképességét fenn tudják tartani, amennyiben a jogi igazgatónak a rendőrségi nyomozás miatt távozni kellene a cégtől - mondta Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese, hozzátéve: addig, amíg nem bizonyosodik be, hogy az igazgató miben, és egyáltalán bűnös-e, a BKV-nak megmarad a bizalma benne.
Hangsúlyozta: a sajtóból értesültek az eseményekről, nem tudják, hogy a jogi igazgató kivel találkozott és milyen pénzt vett át. Azt feltételezik, hogy a Budapest Airportnál (BA) elkezdett nyomozás csak kis részben érinti majd a BKV-t. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) egy magánszemély bejelentése alapján április óta nyomozott, mielőtt múlt hét pénteken őrizetbe vette a BA Zrt. és BKV Zrt. jogi igazgatóját bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt. (MTI)
Magyar Péter grandiózus bejelentéssel rukkolt elő a Tisza Párt kongresszusán: kormányra kerülésük esetén visszaszereznék az állami vagyont egy új „szuperhivatal” révén. A Nemzetgazdasági Minisztérium éléről Nagy Márton azonnal reagált: „a tények makacs dolgok” – az állami vagyon 13 év alatt megduplázódott.
p
9
0
26
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 4 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
denever
2009. december 08. 08:55
bízunk benne, hogy munkatársunk nem pofázik ki valami mást is véletlenül.
"Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese" bízik benne, hogy a lebukott jogász azért még kifizeti a neki járó részt, elvégre éveken át fedezte annak tevékenységét.
Bolla Tibor hozzátette, reméli ezt megérti az ország lakossága, elvégre karácsonyi kiadásaiba beleszámolta a neki leeső összeget, ennélkül gondjai lennének az ajándékozással, elvégre feleségének már megrendelte a thaiföldi utat, a sarkiróka bundát és a Ferrarit.